A varázslatos találkozás a Kovácsmanóval teljesen feltöltötte Annát, aki energiával tele, eltökélten készülődött másnap iskolába. A szokásos reggeli futásból azonban a kislány mit sem érzékelt. Sőt, az iskolában töltött idő is reptében elszállt és hamarosan elérkezett a hazamenetel órája. Hazaérve, Annácska gyorsan megebédelt, majd tüstént fel is szaladt szobájába, hogy mihamarabb befejezze a házi feladatokat és kimehessen játszani a hóesésbe. Majdhogynem sötét volt, mire végzett a tanulással és édesanyjához fordult csillogó szemekkel, akivel játszani szeretett volna.
– Drága lányom, anyának még van egy kis dolga, úgy bő fél órányi. Sajnos muszáj végeznem a projekttel, mert holnap le kell adnom. De igyekszem mihamarabb végezni, rendben? És amint bepötyögtem a végső pontot, már játszunk is! – jött a válasz anyától, aki az emeletre vonult a laptopjával a kezében.
– Rendben, anya! – válaszolta Anna lehajtott fővel, csendesen. Majd a manó felé fordult és azt suttogta: – Gyerünk Manó, lássunk hozzá a munkához!
Anna a konyha felé vette az irányt, majd magára kötötte anya kötényét. A Manó türelmetlenül tapatott előre meg hátra míg a kislány a túlméretezett kötényt rendezgette magán. A kislány észrevette a kismanó felindultságát, ezért lehajolt hozzá. A Manó azt javasolta, hogy zakuszkával megkent friss kenyér legyen a menü, melyet tea kíséretében szolgálnak fel majd.
Annácska már tudta pontosan, hogyan kell megteríteni az asztalt és elhelyezni az evőeszközöket. Sőt, mi több, mindenkinek szalvétát tett és egy kis ültetőcédulát helyezett a tányérok közepére, melyeket ő maga feliratkozott, a Manónak pedig egy külön terítéket terített. Az asztal közepére pakolták az előre felszeletelt krumplis kenyeret, a zakuszkával színültig töltött befőttesüveget és a gőzölgő teáskannát. Anna még egy utolsó büszke pillantást vetett remekművére, elegyengette kötényét, majd elkiáltotta magát:
– Anyaaa, gyere gyooorsaaan, anyaaa!
Az édesanya villámként szaladt le a lépcsőn a konyha felé amint meghallotta Anna kiáltását. Ugyanakkor toppant be az ajtón az édesapa is, aki kérdőn nézett feleségére amint a konyhába rohan. Amint ijedtségükben az ajtóhoz értek, a küszöbnél mindketten megtorpantak. A megterített asztal képe és lányuk széles mosolya tárult eléjük, aki így szólt a szülőpárhoz:
– Ma este én készítettem a vacsorát, hogy több időt játszhassunk együtt!
A szülők elképedve néztek hol a kislányra, hol egymásra. A konyhában csend honolt és a szülők hirtelen megfeledkeztek mindenféle tennivalóról, határidőről, teendőlistáról ahogy Anna elégedett mosolyát figyelték. Asztalhoz ültek, majd fülig érő vigyorral falatoztak közösen, miközben mindannyian azt érezték, hogy a legfontosabb dolog nem az, hogy mi van az asztalon, hanem hogy kivel osztod meg. Együtt nevetgéltek, történeteket meséltek egymásnak és teljesen belefeledkeztek a pillanat örömébe. Anna egyszercsak így szólt:
– Anya, neked melyik a legkedvesebb gyerekkori emléked?
Néhány pillanat gondolkodás után az édesanya így szólt:
– Amikor akkora kislány lehettem, mint te, egyik télen, pont karácsony előtt néhány nappal a nagyszüleimnél voltunk a kedvenc unokatestvéreimmel. Este türelmetlenül vártuk szüleink hazaérkezését a munkából, majd az egész nagy családdal együtt jól megvacsoráztunk. Nagyi igazán kitett magáért, hiszen ténylegesen a legfinomabb falatokat tette elénkbe. Jóllakottan lefeküdtünk, azonban én egy adott ponton felébredtem egy pohár vízért. Kiosontam a konyhába, de útközben egy kis zajra lettem figyelmes. És akkor megpillantottam az Angyalt, amint az utolsó ajándékot helyezte a fa alá, majd egy szempillantás alatt tova is repült. Azóta is minden évben türelmetlenül, lélekben örök gyerekként várom a karácsonyt.
Anna feszülten figyelte édesanyja történetét, majd az Angyallal a szívében tért be a szobájába, hogy nyugovóra térjen. Azonban addig nem bújt be az ágyába, míg véghez nem vitte tervét.
Másnap reggel a készülődés sokkal nyugodtabban folyt. Az édesanya egy kis kártyát talált az éjjeliszekrényén, melyen a következő üzenet állt: Indulj el ma a gyermekeddel az utcán, vigyetek magatokkal egy zacskó Kovács pogácsát, és kínáljatok meg minden szembejövőt.
Az édesapa a fürdőben bukkant rá az alábbi üzenetre: Lepd meg ma gyermeked: menj érte az oviba / suliba 1 órával korábban!
Annácska és a Kovácsmanó nem csak a szülők számára, hanem a kislány osztálytársainak a szüleinek is temérdek kártyát készítettek, melyeket egytől egyik elosztogattak az osztályban. Mindeniken olyan kis trükkök álltak, melyek azt sugallták, hogy töltsenek több időt egymással.
Attól a naptól kezdődően Anna minden reggel meglepte édesanyját és édesapját egy ilyen kártyával. A szülőpáros minden reggel izgatottan keresgélt az egész lakásban, hogy megleljék a napi üzenetet.
A Kovácsmanó, látva a hatalmas örömöt és boldogságot a családban úgy érezte, végre teljesítette küldetését. Tudta, hogy ezentúl ő lesz majd az Angyal fősegédje és alig várta, hogy hazatérjen a Csodák Völgyébe. Ne feledd te sem, hogy amiben igazán hiszel, az valóra válik, csak bíznod kell benne…